Az ember a nagy ÁTALAKÍTÓ. (167. old.)
A KEGYELEM
Hogyan tudja a rosszat, jóvá alakítani az ember?
-Úgy, hogy befogadja. Ugyanúgy, ahogy A gyümölcs húsát megeszed. Megölöd a gyümölcsöt és átalakítod emberré (Ak.170.old.).
Annak, hogy ez az átalakulás megvalósuljon, feltétele van. Nevezetesen az, hogy Jézus tanítványának kell lenni, aki a gondolkodás átalakítás folyamatos munkája által fedezi fel azt a lényegi és távlati feladatát, hogy az Ember az, aki Összekötő lent és fent között (Ak.169.old.). Egyedül a tanítványságban élő alkalmas arra, hogy megértse az angyalok tanításában azt, hogy: NINCS ROSSZ, CSAK A FEL NEM ISMERT FELADAT (Ak.168.old.). Az a feladat, hogy: MAGADBA FOGADOD A ROSSZAT ÉS ALKOTSZ BELŐLE JÓT (Ak.170.old.), mert MERT NINCS ROSSZ, CSAK ÁTALAKULATLAN ERŐ (Ak.170.old.).
Amikor Jézus tanítványa a megtörtént rosszban arra kérdez, hogy miért jó ez nekem, akkor a látásmódja által, jóvá alakítja a rosszat. Viszont az, akiben nem az Isten él, az a JÓT alakítja ROSSZRA.
Még a ’Hang’ is azt tanítja, hogy Amikor tehát téged valami rossz ér, akkor rá kell kérdezned magadban: miért jó ez nekem? (Hang 1471.). Ez az a lelkület, amely képessé teszi a tanítványt arra, hogy híd legyen az anyag szellemivé alakításában, mert az Isten teremtő rendjében Az ember a nagy ÁTALAKÍTÓ. Mindannak ellenére, hogy A leggonoszabb állat az ember, mégis, bölcsője az örök örömnek (Ak.167.old.).
Ebben a bölcsőben, az Új megszületésében Az ember jogar Isten kezében. A jogar az összekötő fent, és lent között (Ak.171.old.).
Mi a jogar?
-Összekötő lent és fent között (Ak.169.old), ami nem más, mint maga az Ember. Az-az új Ember, akit az Istentől kapott feladata határoz meg. A jogar (latinul sceptrum) az ítélkezés, az igazságosság, a jogszolgáltatás jelképe, ősi hatalmi jelvény. Végső soron a jogar, az angyal tanításában is a hatalmat jelképezi. Azt a hatalmat, aminek a birtokában az Ember az eget köti össze a hite által a földdel.
Medjugorjéra, a Mária jelenések színhelyére mondják azt, hogy ez az a hely, ahol az ég összeér a földdel. Mindebből csak az hiányzik, hogy ezt az ember éli meg annak. De ha annak éli meg, akkor az eget valóságosan kötötte össze a földdel.
Az ember, a szellem és anyagvilág összekötésének a feladatára lett teremtve. Ennek a feladatnak és képességnek a mértékét fogalmazza meg az angyal, amikor kijelenti, hogy: OLY NAGY AZ EMBER, MÉG ÉN SEM LÁTOM (Ak.90.old.).
De ebben a feladatban csak EGYETLEN TÁMASZ VAN, AMIBEN NEM CSALATKOZTOK. MÁS NINCS (Ak.63.old.).
Az anyagtesti életében minden ember elvárja azt, hogy a család, a lakóközösség, az állam gondoskodjon róla. Azt is mondhatnánk, hogy munkájában a munkáltatójára, betegségében a biztosítására, igazságérzetében az bíróságra, szeretetében a családjára támaszkodik.
Viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy idővel mindegyikben csalatkoznia kell, amit végtelen csalódással él meg. Nem tudja, mert még nem hiszi, hogy egyedül csak az Istenben lehet bízni, mert AMI A LEGBIZTOSABB TÁMASZNAK TŰNIK, AZ A LEGFEKETÉBB ŰR. MEG NE FOGJÁTOK, MERT AZZÁ VÁLTOK! EGYETLEN TÁMASZ VAN, AMIBEN NEM CSALATKOZTOK (Ak.63.old.).
Jézusban nem lehet csalatkozni, még akkor sem, ha esetenként valaki úgy érzi, hogy nem kapta meg az Istentől azt, amit várt, vagy kért Tőle. Jézus erre a problémára a következő választ adja a Hang 1501-es válaszában: A Földre azért jöttem, hogy kérésed teljesüljön. Ha a magad számára kérsz valamit, azt mindig megkapod. Ha azt tapasztalod, hogy nem kaptad meg azt, amit kértél, annak egyetlen oka nem az, hogy nem jól kértél, hanem az, hogy nem a legjobbat kérted.
Az, aki az Isten szolgálatában tevékenykedik, az-az Istenre függeszti a tekintetét, és nem a múlttal, nem a hátrahagyottal foglalkozik. Az Isten a maga végtelenségében, mindig csak az ÚJ-ban van jelen. Mindez nem jelenti azt, hogy a múlt értéktelen lenne, hiszen minden, ami itt a földön, a múltat, a régit jelenti, az-az emlékezésen keresztül az embert folyamatosan figyelmezteti. Minden múltbéli esemény szükségszerűen épül be a jelenbe, hogy a jövő, mint kibomló lehetőség valósuljon meg az ember fejlődésében.
Mindez nem von le semmit Jézus azon tanításának értékéből, hogy: senki, aki kezét az eke szarvára teszi, és hátratekint, nem alkalmas Isten Királysága számára (Lk.9.62,).
Aki az eke szarvára teszi a kezét, az döntött az Isten mellett és beállt az Isten munkájába. Az, aki ennek ellenére mégis hátratekint, az nem az Istennel van eltelve. Ezért nem alkalmas az Isten Királyságára. Nem, Mert nem szolgál. Elengedte az EGYETLEN támaszt, a megfoghatatlant (Ak.91.old.).
Hitünk szerint minden ember a halálában a látásmódját, a lelkületében a gondolkodását viszi magával. Jézus már itt a földön azt kéri a feladattal küldött tanítványaitól, hogy feltétel nélkül bízzák rá magukat az Atyára. Azt kéri, hogy: ne vigyetek magatokkal erszényt, se (koldus)tarisznyát, se sarut, (Lk.10.4,). Tapasztalják meg azt, hogy ha az Isten Igéjének a birtokában szolgálják az embert, akkor annak ellenére, hogy a körülményeikben semmit sem mondhatnak a magukénak, semmiben nem szenvednek hiányt.
Mi több, értelmet, vígaszt, szeretetet, reményt, életet visznek a hiányt szenvedőknek, mert ez az a szellemiség, amely által Minden lépéstek az űrön át virágzó szigetté válik (Ak.63.old.). Ez az a feladat, amelyben Az ember a nagy ÁTALAKÍTÓ. Ebben az átalakításban bár A rossz a „több”, de bölcsője az örömnek (Ak.167.old.).